IANTD Divemaster

ISTEN HOZOTT KÖZTÜNK, MÁR VÁRTUNK!

Szóval divemaster szeretnél lenni….  Azt tudnod kell, hogy nem minden technikailag jól képzett búvárból lehet jó divemaster. Ennek titka a személyiségben rejlik, hiszen emberekkel fogsz foglalkozni, segíteni fogsz az oktatásukban, vigyázni fogsz rájuk a víz alatt, kezelned kell a bizonytalanságaikat, félelmeiket. Ehhez nagy empátia és türelem kell, tehát ezt a tanfolyamot olyanoknak ajánljuk, akik ebben szakmában szeretnének dolgozni, és később oktatóvá szeretnének válni. Akik inkább szakmailag szeretnének továbbfejlődni, azoknak a technikai tanfolyamainkat ajánljuk.

A tanfolyam alatt megtanuljátok a víz alatti gyakorlatok tökéletes bemutatását, a hibaforrások felismerését és kijavítását. Megtanítunk Benneteket olyan kiegészítő gyakorlatokra és technikákra, amikkel aktívan tudtok segédkezni az oktatásokban, és merülést tudtok majd vezetni. Elméleti képzésben fejlesztjük a pedagógiai vénátokat, át kell éreznetek mennyire fontos a tanulók/túrázók bizalma felétek. Ezt sem eljátszani, sem elveszíteni nem szabad. Mindenkivel a saját szintjén kell foglalkozni, a legnagyobb türelemmel. Látnotok kell, hogy a búvárkodás ma már nem a kalandorok és úttörők sportja. Hanem egy nagyon dinamikusan terjedő, egyre könnyebben és szélesebb rétegek által elérhető tömegsport, tehát fel kell készülnötök arra, hogy zömében olyan emberekkel fogtok találkozni, akik több gondoskodást igényelnek. Mert azt továbbra sem szabad elfelejteni, hogy bármilyen könnyű is lett kapcsolatba kerülni a búvárkodással, ez még mindig az egyik legextrémebb, és veszélyesebb sportok egyike…

No, ezzel a tudattal várjuk a jelentkezésed!

A tanfolyam tartalma 9 elméleti és 9 uszodai foglalkozás, 5 nyíltvízi gyakorlat

A jelentkezés feltétele: mentőbúvári végzettség, érvényes EFR kártya, min 80 igazolt merülés, és sikeres uszodai felmérő teljesítése.

A tanfolyam ára 190.000Ft, mely tartalmazza az elméleti és uszodai foglalkozásokat, a tananyagot.

Külön fizetendő az éves nemzetközi regisztráció (100 EUR/év/fő) és a kártyadíj (70 EUR/fő), valamint a nyíltvízi merülések és azokon a töltés. A nemzetközi regisztrációt minden évben be kell fizetni ahhoz, hogy a divemaster a képesítésének megfeleleő munkát végezhessen. (Természetesen szüneteltetésre is van lehetőség.)

Üdvözöljük búváriskolánkban, ahol szenvedélyes és tapasztalt oktatóink segítségével mind kezdők, mind haladók megtalálhatják a számukra ideális búvárképzést. Búváriskolánk különféle tanfolyamokat kínál, amelyek lehetővé teszik, hogy a résztvevők lépésről lépésre fejlesszék búvártudásukat.

Tanfolyamok

Kapcsolat

2023 Copyright © Farkas Koppány I Búváriskola és Szabadidő Sportklub

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.