Tolnai Farkas Koppány vagyok a klub alapítója. Gazdasági pályán közgazdászként dolgoztam, míg nem 1999-ben elkezdtem búvárkodni egy nagyon hangulatos búvárközpontban. Rögtön kiderült számomra, hogy csak a búvároktatás lehet az igazi jövőm, így sok mindent ennek alárendelve indultam el ezen az úton.
2007-óta dolgozom a búvároktatásban, előbb divemasterként, majd instruktorként. A búvároktatás mellett ipari búvárként is dolgoztam, ami új dimenziókat nyitott meg az életemben. Az oktatásban alapvető elvként tisztelem az elhivatottságot, a türelmet, és kitartást. Nem indul mindenki ugyanarról az alapról, de mindenkivel el lehet jutni a célig, csak sok szorgalom kell hozzá. Ezért a búváriskolánkban nem a mennyiségi képzés, a leárazott/gyorstalpaló tanfolyamok szerepelnek, tehát olyanok jelentkezését várjuk, akik valóban szeretnék jól elsajátítani a biztonságos merülés alapjait és technikáit. Örömmel vesszük olyanok jelentkezését, akik már végzett búvárként szeretnének magasabb szintű tanfolyamokat elvégezni, vagy a búvárkodás technikai ága felé tovább haladni. Barátaimmal olyan búváriskolát alapítottunk, aminek alapelvei között szerepel a természet- és környezetvédelem, a jó hangulat, és a vidám társasági élet. (Szóval várunk…!)
Oktatói tevékenységemet több mint 1500 merülés jegyzi, ipari búvárként pedig részt vettem a Margit-híd 2010-11-es felújításának víz alatti munkáiban, ipari kutak vízellátásának karbantartásában, illetve egyéb folyami és állóvízi munkákban. Végtelenül szeretek a víz alatt lenni, merülni, oktatni, dolgozni, alig várom a következő lehetőséget, hogy újra merülhessek…
Minősítések:
Kora gyermekkoromtól kezdve vonzott a kaland és a természet, de még inkább a víz és a tenger. Ennek megfelelően már 8 évesen vitorlázni tanultam, majd 15 éven igazolt versenyzője voltam a Fertő-tavi Vitorlás Egyesületnek. Vitorlás „karrierem” során több hajótípussal is közeli ismeretségbe kerültem, volt köztük többek között Optimist, Cadet, Kalóz, 470, Balaton 16, 18, Sudár Regatta egyaránt. Felnőve lassanként a tengeri vitorlások és túrák következtek. Közben egyetemistaként lehetőségem nyílt a búvárkodással is közelebbi kapcsolatba kerülni, ezen a fronton a divemasteri képesítésig jutottam el. Több száz merüléssel a hátam mögött a mai napig kellemes izgalmat érzek, miközben húzom magamra a nedves és hideg neoprént.
„Civilben” biológusként dolgozom, ám itt sem kerültem túl messzire a víztől, hiszen szakterületem a hidrobiológia, ezen belül pedig a folyami árterek ökológiájának kutatása.
A szárazföldi életem során szívesen járom a hegyeket is. Az elmúlt másfél évtizedben az Alpok számos kisebb-nagyobb csúcsát bejártam, eljutottam az Andokba, de egy hazai kirándulásra is bármikor kapható vagyok.
A velem merülőknek, túrázóknak és a velem együtt hajózóknak mindenkor igyekszem átadni a természet szeretetét és tiszteletét, ami az efféle sportok űzésénél elkerülhetetlen.
IANTD DiveMaster, IANTD Mélymerülő, és Advanced Nitrox
1939-ben Koppány barátom szárnyai alatt kezdtem el a búvárkodást. Már az első merülés után éreztem, hogy ez szerelem lesz első merülésre… Azonnal megfogott a hihetetlen színes élővilág, a csend, a nyugalom, és a semmihez sem fogható “súlytalanság” állapota. DiveMaster-ként fontos számomra, hogy a velünk merülő búvárok, vagy leendő búvárok jó hangulatban, és ami a legfontosabb 100% biztonságban érezzék magukat. De a tanulás nem állhat meg számomra sem, a Technikai búvárkodás területén kezdtem csiszolgatni tudásomat…
Minősítések:
Mindig is vonzott a víz. Gyerekként már csodáltam a búvár világot, bár csak “KGST piacos” gumi uszonnyal és kerek retró maszkkal csapattam a strandok medencéjében.Az első lehetőségem kipróbálni a merülést 2003 környékén adódott Jordániában. Minden percét élveztem. Már akkor tudtam, hogy ez a nekem való irány. 2006-ban szereztem meg az első búvár minősítésemet PADI rendszerben Egyiptomban. Nagyon vonzott az, hogy majd egyszer technikai búvár legyek. Hamar beszereztem az első fél-technikai felszerelésemet és elvégeztem egy tec fundamentals tanfolyamot. Innen számomra már nem volt megállás.Aktívan látogatom a hazai zárt téri merülési lehetőségeket, ha éppen nincs tervezett tengeri roncs túra.
Minősítések:
©Tolnai Kereskedőház Kft. – Minden jog fenntartva
Impresszum
Adatkezelési tákékoztató és Adatvédelmi nyilatkozat
ÁSZF
Szerzői Jogi nyilatkozat