Események betöltése

« Összes Események

Murter sziget, Tisno (Horvátország), búvártúra

május 24 - május 28

Idei harmadik búvártúránk Murter (fél)szigetére vezet, Tisno városába. Várjuk a jelentkezéseiteket, de persze mi is tisztában vagyunk a helyzet bizonytalanságaival.  Bármi történhet a következő hetekben, de reméljük hogy innen már csak jól alakulnak a dolgok.

Visszatérünk tehát a Kaprijei nagy falhoz, a Borko, Borak, Gladiator, Francesca hajó- és stuka repülőgép roncsokhoz. Új roncs a Plavi Jadran hajó, mely még OWD-vel is merülhető.
Jól ismerjük ezt a helyet, nagyon korrekt a bázis kiszolgálása, és kényelme. Néhány infóval azért szeretném felfrissíteni az emlékeinket:

A túrára maximum 15 búvár jelentkezését tudjuk elfogadni, mert ennyi a hajó befogadó képessége.

A helyszín ideális kezdő, haladó, vagy technikai búvárok számára, valamint tanfolyamok befejezésére is, mert a hajós merülések mellett védett vízben a partról is tudunk merülni, gyakorolni. A hajóroncsokhoz haladó tanfolyam szükséges, ami a túrán elvégezhető.

A napi rutin a következőképpen zajlik: délelőtt a kifutnak a hajók, két merülést csinálunk meg egymás után, egy óra felszíni pihenőidővel. Általában egy roncs merüléssel kezdünk, és egy zátonyt merülünk másodjára. Ez természetesen a búvárok képzettségétől, és gyakorlatától is függ. A bázis merültetési gyakorlata miatt napi egy hajós merülésre nincs lehetőség. Délután pedig lehet a partról merülni, gyakorolni, vizsgázni.

A túra árai:
dupla hajós merülés: 2X32 (64) euro
roncs felár: 10 euro
parti merülés 22 euro
szállás (apartman): 25 euro
15L palack felár +3 euro

Felszerelés bérlés:
ABC szett – 1.000Ft / nap
Reduktor – 1.500Ft / nap
Ruha – 1.000Ft / nap
Jacket – 1.500Ft / nap
Computer – 1.000Ft / nap
Komplett felszerelés – 5.000Ft / nap

Útiköltség  partybusszal (min. 6 fő); kalkuláció alatt

Utazási információk:
Az aktuális jogszabályok alapján, később tesszük közzé.

Jelentkezni a farkas.koppany@gmail.com e-mail címen, illetve a 06-70/313-0043-as telefonon lehet. A jelentkezés 100 euró előleg befizetésével válik hivatalossá. A túrára minimum 6, maximum 15 búvár jelentkezését várjuk.

Részletek

Kezdés:
május 24
Vége:
május 28

Helyszín

Horvátország Murter
Murter, Horvátország: + Google Térkép

Vélemény, hozzászólás?